Ragrímes dudorászó

Meleg télikabátkában,

Bélelt pacsikesztyűcskében,

Vastagtalpú kis csizmában

Ballagok a hóesésben.

Felnézek a borús égre,

Behavazott faágakra.

Fehér pehely hull szememre,

Dalra nyíló, puha számra.

Nem gondolok a gonosszal,

Fagyban fakadt búbánattal,

Jéggé dermedt tó tükrével,

Hideggé hűtő szavakkal!

Csak a szívem melegével,

Lelket dédelgető lánggal,

Szemek égő tűzfényével,

Kedvesem hívó szavával.

Cirkuszban

Szép mozdulat, bájos mosoly -

A manézsban mély csend honol.

Hallgat most a zene, a dob:

A hintán egy leány forog.

Árnyéka a sátor vásznán

Libeg a reflektorpásztán.

Most minden szem csak őt nézi.

Izgul érte gyerek, néni.

Egy figura, majd egy másik...

Közben egyre csak hintázik.

Visszafojtva a lélegzet:

Jaj, hogyan ér megint földet?!

Most csak a lábfeje tartja!

Közben pedig leng a hinta!

És megbillen! Jézus, Mária!

Segítője épp elkapja!

Felhangzik a dob pörgése:

A nagy mutatványnak vége.

A lány ismét a földön áll.

Fogadja a tapsot, mi jár.

Így tornázunk napról napra:

Alattunk is leng a hinta.

Életünk egy libikóka.

Ki leesik, ki jól fogja.

Csak nekünk nem tapsol senki -

Esetleg segít leesni.

Felemelni? Egyszer-egyszer.

Nagy cirkuszban él az ember!

Kedves kollégámnak megszületett az első kis

unokája, Abigél. Ebből az alkalomból

készült az alábbi vers és kép:

Abigélnek

Szeresd a virágot, anyukát és apát;

Hófehér galambot, nagymamát, nagyapát!

Legyen a kis lelked mindig olyan fehér,

Mint e galamb tolla! Jutalmat kapsz ezér’.

Szeresd a testvéred: húgodat vagy öcséd!

Kísérd figyelemmel végig az életét!

Legyél mindig vele, hogyha bajba kerül,

S örömében se hagyd sohase egyedül!

Szeress minden embert, kivel találkozol,

S érezd szeretetük, ahogyan átkarol!

Amit te adsz másnak, csak azt kapod vissza.

Ezért legyél mindig becsületes, tiszta!

Szeresd Istenedet teljes kis szívedből!

Ne riadj meg soha az igaz tettektől!

Hogyha te jót teszel, megsegít az Isten,

S megleled örömöd – meglátod – mindenben.

Lángot hoztam

Lángot hoztam. Nem botlottam,

Atyámhoz így hű maradtam.

Loboghatna a szeretet -

Helyette ég a gyűlölet,

Halált szór a fegyver tára!

Alig maradt béke mára,

Úgy, ahogyan jövendöltem.

Elfordult az ember tőlem.

Szomszéd, barát egymást marja,

Népet a másik haragja;

Testvér szidja húgát, bátyját,

Gyerek utálja az apját,

S így igaz ez megfordítva.

Terjed az indulat lángja.

Életemet adtam nektek,

S most a szemembe nevettek!

Egymást áldozzátok így fel,

S elégtek a kereszt-tűzzel.

Bízz te is makacsul!

Jaj, nem veszhet el a magas ég,

A csillagokkal teli csoda-kék!

A levegő sem fogyhat el!

Nem lélegezhetünk más semmivel!

Nem mehet tönkre a víz sosem!

Ne mérgezzétek meg a föld mélyiben!

Hadd lássuk mindig a szép Napot,

Kinyitva reggelenként az ablakot!

Nem szűnhet meg soha az élet!

Ne emberé legyen az istenítélet!

Meg kell maradjon a Földgolyó,

Rajta országok, hegyek, tenger és folyó!

Örök kell legyen itt az ember,

Lélekkel, munkával, alkotó értelemmel!

Hitetlen! Bízz te is makacsul,

Hogy valakinek óvó palástja ránk borul!

Ajándék

Látod-e kedves? Isten is hordoz a tenyerén.

Nem szökik el már életem csillaga tőled.

Átadom néked. Őrizd te magad ezután!

Így becsülöm meg a szót, amit nékem ajánltál:

Mit Isten adott nekem egykor, már téged is illet,

És leszen életem hű szeretőmnek szép jegyajándék.

Fehér virágok

Fehér, illatos virágok!

El sose’ hervadjatok!

Dédelgetve szívem titkát,

Számomra mindig nyíljatok!

Kedvesem szavát őrzitek,

Ki messze ment most tőlem el.

Azt ígérte, hogy nem felejt:

Egy év, és újra átölel.

Könnyem öntöz majd titeket –

Tudom, hogy egyszer elapad.

De szívem mélyén egyre várom,

Hogy mégis eljön az a nap,

Amikor a kedvesemtől

Egy újabb csokrot kaphatok,

És – ahogyan megígérte –

Jönnek a boldog, szép napok.

Szerelem virága lesz majd,

Mi végre szárba szökhetik.

Csókok lesznek levelei,

És örömkönnyek öntözik.