Naplemente

Ott, hol a kék ég éri a Földet,

Nap koronája nézi a völgyet.

Múlik a nappal, zsendül az este;

Fészkibe búvik csendben a fecske.

Fél-karikára szűkül a szép nap;

Már csak a zöld lomb az, ami fényt kap.

Szürkül a tájék, fogynak a színek;

Elpihen minden. Lassul az élet.

Fényszemű házak néznek a kertre;

Árnyak az utcán, félelemkeltve.

Fent a kerek hold őrzi a várost;

Emberek álma csak, ami jár most.

Ha meghalok

Ha meghalok, ha meghalok,

Ne hunyjatok ki, csillagok!

Hadd láthassák az emberek:

Szerényen égek köztetek!

Ha meghalok, ha meghalok,

Lehessek méltó társatok!

Olyan legyek, mint bármelyik,

Ki csillagfénybe öltözik!

Ha meghalok, ha meghalok,

Csak verseim, ti szóljatok!

Ki érzi: bennük rám talált,

Az mondjon értem egy imát!

Lépésről lépésre

Csak lassan! Lépésről lépésre!

Mindig csak egy fokkal előre!

S ha a megoldás beteljesült,

Lehet gondolkozni a következőn.

Mert már nem bírja az agy s a lélek,

A gondok ha rátelepednének;

Összekapnak a megoldások fölött,

Melyek oka lassanként felemészt már.

Hogyan gondozzam úgy beteg anyámat,

Hogy maradjon még erőm a családnak

Megóvva apám fogyó erejét is,

Teljesítve férjem s fiaim igényeit,

Akik a megosztható szeretetet

Úgy remélik, mint élő az életet?

Bár remegve féltett anya, feleség vagyok,

S nem kérik, hogy nekik is segítsek,

Még így is kipréselek magamból valamit,

Hogy át tudjam adni énemből, amit

Nekik szántam a kezdetek óta -

Nem megtervezve, hanem ösztönösen.

Csak lassan! Lépésről lépésre!

Az energiát jól osztani be!

A cél ismert. De annyi minden jöhet,

Ami áthúzna egy teljes elgondolást!

És olyan is történhetik – meglehet, remény csak -,

Mely erőmhöz még valamennyit adhat,

Hogy utamnak e rögös, kemény szakaszán

Segítsen elviselni a fájdalmas döccenőket.

Tehát: Csak lassan! Lépésről lépésre!

Kondítsd meg a nagyharangot!

Gerle szól az ősi fákon:

Gesztenyéken és platáton.

Szólj, csak gerle! Szép a hangod!

Harsogd túl a nagyharangot!

Kelj versenyre szél-zenével,

Szent Iván éj ünnepével,

Mert ekkor Gyula városa

- Erkel Ferenc volt otthona -

Zene szárnyán fog repülni,

Nappal s éjjel zongorázni.

Erkel! Városunknak nagyja!

Büszke légy most hű Gyuládra!

Nézz vissza a sírvilágból,

S lásd: muzsikád máig lángol!

Himnuszunkban őrzünk Téged!

Híve vagyunk szép zenédnek.

Hűtlen hozzánk Te se’ lettél,

Mert időnként felkerestél,

Ha csordultig volt a lelked.

Nyugtod itt mindig meglelted;

S a Csigakert fái alatt

Szíved hősi dalra fakadt.

Ezt teszi most Gyula népe:

Lakói s minden vendége.

És nincs ennek egyéb oka,

Mint egy új Steinway zongora,

Hogy így adjunk tisztességet

Zeneszerzőnk nagy nevének.

És ha itt a vágyott hangszer,

Szólítsa meg minden ember:

„Adj magadból olyan hangot…!

Kondítsd meg a nagyharangot!

Ne a templom tornya hegyén!

Mindenkinek szíve helyén.”

És ha gerle szól a fákon,

Gesztenyéken és platáton,

Mondhatjuk, hogy szép a hangod!

Harsogd túl a nagyharangot!

Kelj versenyre szél szavával,

Steinway zongoránk hangjával!

Időt kérek!

Időt kérek! Még, még időt!

A mindennapjaimba többet!

Hogy végezhessem dolgomat,

S az életem legyen könnyebb!

Ne kelljen kapkodnom soha!

Hisz létem a szelíd nyugalom.

Minden, s mindenki a helyén legyen!

Valaha vajon ezt megoldhatom?

Időt kérek! Még, még időt!

Hogy ismerjem unokáimat!

Érinthessem bársony bőrüket!

Csodáljam, hogy nyílik a tudat,

Mely őket emberré emeli!

Adhassak segítséget ehhez!

Átélhessem sok apró csínyüket,

Mely a lábaimról majd levesz!

Időt kérek! Még, még időt!

Hogy láthassam a kék eget,

És ahogyan esteledik,

A lassan kigyúló fényeket!

Hogy átérezzem: akkor is így lesz,

Amikor én már nem leszek!

S hogy megértsem és elfogadjam:

A körforgásban én is részt veszek!

Időt kérek! Még, még időt!

Hogy tudjak zenélni, írni, festeni!

Hogy felfogjam a környezetemet,

Mely a gondolatokat érleli!

Minden nap gyengébben ébredek.

Félek, hogy végleg kimerülök.

Ezt szabta volna rám a sors?

Jaj, időt kérek! Még, még időt!

Kutyasors - 2009. március

Egy kóbor kutya jött az utamba minap.

Szaglászta a lábam, nézett fel a szemembe;

Várta a jó szót, simítást buksi fején.

Csimbókok lógtak a szőrén; rég nem evett;

Horpasza úgy járt, mint aki várja a véget.

Szégyenem – gazdája helyett – átjárta a szívem.

Ugyanazt éreztem abban a percben,

Amit érted, drága hazám, s minden fiadért,

Aki gubbasztva találgatja a sorsát,

S tán várja a véget, mert nincs, aki érte

Felemelje szavát abban a mocskos, önimádó,

Drága hatalmát féltő, becstelen hadban,

Ami csúfondárosan kormánynak hivatja magát.

Gazdátlan kutya módra él ez a szép Magyarország!

Aki meghozná a nyugalmát, szintúgy félresöpört;

Minden szava vad röhögésre talál, amikor

Szót emel értünk bőszült honatyáknál.

Kicsavarják szándékuk erejét, s úgy tünik,

Mostani „jó” uraink szenvednek a céltól,

Mit amaz új szele állít önmaga, s fásult népe elé.

Elszigetelt kormányunk fészke védve valótól;

Nem látják, csak a nékik kellemeset.

Életük, s pártjuk védelme a cél,

Előszedve zsidózást, s vádak sokaságát,

Lejáratva mindent, mi igazság, s szolgálná azt, aki most

Senyved hazugság, s gyalázat súlya alatt.

Szétesik minden, mit kezük érint:

Ország, haza, nép, család, becsület!

Csimbókos, horpadt hasú, vén kutya módra

Várja az ország, hogy legyen már végre, aki

Félelem nélküli, szép menedéket igér,

S meg is tartja szavát, vállalva a tettet, s áldozatunk

Meghozná a simítást buksi fejére.

Neked nem elég!

(Fiatal barátnőmnek)

Vár az otthon, két kisgyermek,

Megbízható, dolgos férjed.

De ez neked nem elég!

Lelked szilánkokra törik,

Megdermed, mert nem öleli

Társad adta melegség.

Összetöröd a családod,

S ahhoz futsz, ki alig látott!

Benne találod jövőd.

Léted fénylő ragyogását

Keresed, és lelked mását:

Kedves, szelíd szeretőt.

Szárnyad köti fogadalmad.

Örök hűség, mint kimondtad –

Laza volt e kötelék!

És nem bírtad a fogságot!

Szellemed szárnyalni vágyott,

Felülírva erejét.

A paripa, kit igába fog

Rossz gazdája, sose nyafog -

Csak széttöri az igát!

Így hagyod te ott a múltad,

Melybe lényed belefullad,

Ha elveszti önmagát.

Ajánlás:

Lányok, fiúk, társara várók!

Okos, kedves szóra vágyók!

Helyesen válasszatok!

Legyen első szellem, lélek,

Hogy örökké szeressétek

Testi-lelki párotok!

Sose kötözzétek gúzsba,

Kit magasra vinne szárnya!

Ám repítse szívetek!

Szárnyaljatok együtt vele,

Így éltetek hosszú tele

Együtt talál titeket!