|
Az élet kenyere
Élet – mondták régen a lengő
búzának.
Ennél nincs is szebb név, mit neki adhattak.
Magja összegyűjti a Nap s Föld erejét,
Azzal érleli meg szőkére a fejét.
Legszebbik imákban ezt kérjük naponta:
”Mindennapi kenyerünket add meg nekünk
ma!”
Gondolunk-e rá, mikor kenyeret tart kezünk,
Hogy Isten adománya, mit magunkhoz veszünk?
Lelkének darabját az Emberbe lehelte,
A Nap, s Föld ereje is általa teremtve;
Ez utóbbit adja át kenyér formájában,
S él tovább az Isten - Ember alakjában.
Erő és szeretet
Tenyered melegét érzem az arcomon.
Minden gondom mostmár a te vállaidon.
Átadod az erőd, mi engem is éltet;
Cserébe csupán a szeretetem kéred.
Remélem, hogy érzed a hála melegét,
Mit szemem sugároz mindezért tefeléd.
Erőd, s szeretetem tartson össze minket!
Kéz a kézben kísérjék egymást, s életünket!
Holdas éjszaka
Bekandikál a Hold az ablakon,
S végigsimítja csendben homlokom.
Megáldja, mint a pap, ahogy teszi.
Én visszaintek hálásan neki.
Nem is vagyok már oly magányosan!
Bár párom messze, Holdam véle van.
Őt is simítja most a lágy sugár.
Hogy rágondoltam, ő is tudja már.
Ó, drága, jó Hold! Légy az én kezem,
És érintsd meg elalvó kedvesem!
Hadd higgye azt, hogy én fogom kezét!
Így édes álmot küld hozzá az ég.
A zöld rétem
Lépek a réten a káka felé.
Egy kicsi gyík fut a lábam elé.
Víz a gödörben, körben a sás,
Béka kuruttyol – jaj, de csodás!
Cserebogár röppen az orrom előtt,
Majd jön a többi. Vagy tizenöt!
Nád buzogánya bólogat itt;
Perje kalásza végigsimít.
Lépésre tőlem egy szarvasbogár,
Majd tovaröppen, mert társra talál.
Katicák kelnek szárnyra amott.
Mácsonya szórja a barna magot.
Katángkóró kéklik a jobb oldalon,
Piros pipacs nyugszik a két karomon,
Mert átölelem rétem, úgy szeretem!
Meghatottság nyílik a két szememen.
Így volt ez rendjén évek előtt.
Tágul a város, és fogy a föld.
Áruház épült a rétre idén,
Sok csoda és pici élet helyén.
Emberek ezrei járnak ide,
Lánykorom kedves, kis zöld rétire.
Autóba pakolják a telt kosarat–
Míg holt rét nyugszik a lábuk alatt.
Asztmás
tüdőmet gondozó, alaposan leterhelt, adminisztrációval is bőven sújtott orvosnőm mosolygós kedvessége és türelme
íratta velem ezt a verset a fenti képhez, arra gondolván, hogy – akár engem - őt is eltérítheti a napi gondoktól
néhány pillanatra a pipacsok természetet idéző látványa.
Pillanat
Dr. Sz. Gy. doktornőnek
Zaklatott napok sora bolygatja a lelkem.
Sok beteg várja a jó szót:
Meggyógyul, hogyha én kezelem.
Megteszek mindent. Ámha a sorsa úgy iratott,
Már nem hat a gyógyszer. Elmegy…
Bennem a kétség, mit hátrahagyott.
Esténként aktakukacként, haszontalan töltöm az órát.
Már pihenésre vágyik a test,
S kiüríteni lelkem csordultig telt poharát.
Ekkor egy képen nyugszik meg végre szemem. Amit lát:
Két kéz öleli lágyan
Pipacsok réten hajladozó, kedves csokorát.
Kék színű égbolton szaladó felhőbarikák
Nézik a földi virágot,
S elmondják, mit a messzi vidéken feltárt a világ.
Míg velük járom az égi utat s nézem a rétet,
Felszabadulhat a lelkem.
Megnyugszik, pihen egy pillanatot, s könnyebbé válik az élet.
|
